Hívjon minket

Lépjen velünk kapcsolatba:

+36 1 235 7041

H – P: 8:00 – 18:00

Tapasztalt úttörők vagyunk

Nincs kétsége afelől, hogy valóban jól végzi munkáját?
Ezt mindig örömmel látjuk.

Tapasztalt vezetőként valószínűleg változatos karrierre tekinthet vissza. De ez nem jelenti azt, hogy szeret a babérjain ülni. Sőt, épp ellenkezőleg. Új kihívásra vágyik, ahol érvényesítheti saját elképzeléseit, és új lendületet adhat másoknak? Az ilyen hozzáállást mindig szívesen látjuk. Ugyanis összhangban van azzal a kultúrával, amelynek kialakítására vállalatunknál is törekszünk. Ezért szeretnénk kihasználni a lehetőséget, hogy Önnel együtt sikeresen fejlődjünk tovább a jövőben.

Ügyfeleink vállalkozók.
És bennünket is ugyanez a lendület hajt.

Pontosan ezt a lelkesedést várjuk el a munkatársainktól is. Olyan munkatársakat keresünk vezetői csapatunkba, akik velünk szeretnék megvalósítani elképzeléseiket. A saját személyes sikerük és közös sikerünk érdekében.

„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a hivatásom és a hobbim megegyezik.”

// MICHAEL PARSIEGLA-AMATO, a GRENKE Factoring GmbH faktoring-adminisztrációs nemzetközi alelnöke és ügyvezető igazgatója

Változás: a karrier mozgatórugója

„A GRENKE egy rendkívül innovatív vállalat. Folyamatosan új kihívásokkal nézünk szembe. Ez azt jelenti, hogy néha olyasmiket is kell csinálni, amit korábban még sohasem. Fontos, hogy az ember akarja ezt az egészet – és nem csak vezetőként. De ha kellő elszántságot mutatnak, a GRENKE fantasztikus lehetőségeket kínál alkalmazottainak. Mondhatnánk, hogy hiszen minden vállalkozás ezt várja el. Meglehet. De mi megtestesítjük ezt az elvárást. Én magam vagyok erre az egyik legjobb példa. Eredetileg szakképzett asztalosként dolgoztam, és 2001-ben csatlakoztam a GRENKE vállalathoz lízing adminisztrátorként. 2014 óta vagyok ügyvezető igazgató, 2018 óta pedig egy nemzetközi feladatkör is az enyém alelnökként.”

Alkalmazottaink különfélék, de egy dolog közös bennük – a vállalkozó szellem

A vállalkozó szellem vállalati kultúránk részét képezi – ezért olyan alkalmazottakat keresünk, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint mi. Vagyis olyan embereket, akik nem csupán a munkájukat végzik, hanem tevékenységünk aktív részesei is. Annak érdekében, hogy együtt személyesen és szakmailag is fejlődni tudjunk.

Miért olyan különleges érzés
a GRENKE-nél dolgozni?

A megfelelő környezetre van szüksége, hogy a jövőben sikeresen kezelhesse a csapatokat és a nagy kihívást jelentő projekteket. A GRENKE optimális munkakörülményeket tud biztosítani.

Hiszünk a nagy mértékű döntéshozatali szabadságban és a világosan meghatározott feladatkörökben. Hisz végső soron csak akkor tud az ember vállalkozó szellemben gondolkodni, ha rendelkezik az ehhez szükséges szabadsággal.

Amikor megoldásokról van szó, szeretünk kreatívan gondolkodni. Folyamatainkban pedig nincsenek merev struktúrák.

Globális tényezőnek számítunk, és vezetőinknek nemzetközi lehetőségeket biztosítunk, ahol ők is próbára tehetik magukat.

Vállalati kultúránknak nélkülözhetetlen részét képezi az, hogy egyfelől személyes fejlődési lehetőséget biztosítunk munkatársainknak, másfelől pedig együtt növeljük vállalatunk sikereit.

Miért érdemes karrierjét
a GRENKE-nél folytatnia?

Alaposan át kell gondolnia, hogy tapasztalt vezetőként mi legyen a következő lépés a karrierjében. Egy olyan vállalatot javaslunk, amely folyamatosan növekszik, és sikeren alapuló, modern vállalati szemléletmódot képvisel. Ez a GRENKE.

Az általunk kínált lehetőségek

Kétség sem fér hozzá, hogy sikeres vállalkozásként érdekes szakmai kilátásokat, nemzetközi gondolkodásmódot és vonzó feltételeket tudunk kínálni. Munkamódszerünk azonban eltér a megszokottól. Vállalkozóként gondolkodunk. Jelentős mértékű szabadságot kínálunk Önnek, beleértve az önálló döntésekhez szükséges jogosultságot és a stratégiai célkitűzések kialakításához való hozzájárulást. Emellett rengeteg felelősséggel is felruházzuk – a költségvetésekre, az emberekre, továbbá arra vonatkozóan, hogy vállalatunk mindig jövőbiztos legyen. Nagy szeretettel várjuk a GRENKE vállalatnál azokat az embereket, akiknek ez a munkamódszer elnyeri a tetszését. Rengeteg lehetőségük lesz, hogy hozzájáruljanak vállalatunk formálásához, és megmutassák, mire képesek.

Melyik terület érdekli?

Nemzetközi pénzügyi szakértőként érdekes szakmai kilátásokat és kihívásokat kínálunk fő szakterületeinken.

Felkeltettük érdeklődését?

Olyan környezetet keres, amely lehetővé teszi Önnek a fejlődést? Ha igen, akkor jó helyen jár. Vessen egy pillantást állásajánlatainkra, és keresse meg azt a munkakört, amely a leginkább megfelel Önnek.

Ennél is többre kíváncsi?
Állunk rendelkezésére.

Ha további kérdése van a GRENKE vállalat által kínált munkalehetőségekkel kapcsolatban, szívesen adunk tájékoztatást személyesen. Csak vegye fel a kapcsolatot HR-csapatunkkal, vagy írjon nekünk a kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül.

Katona Henrietta

HR vezető (Lízing)
E-mail: jobs@grenke.hu

További információ rólunk

A GRENKE Csoport

Megoldásaink világszerte segítséget nyújtanak az ügyfeleknek, hogy pontosan olyan módon fejlesszék tovább vállalkozásaikat, ahogy elképzelték. Pénzügyi mozgásteret adunk nekik, ahol csak szükségük van rá, és lehetővé tesszük számukra, hogy új ötleteikkel viharos gyorsasággal hódítsák meg a piacot és az ügyfeleket. További információért kattintson a hivatkozásra.

Események

Sikeres cégként folyamatosan keresünk olyan kollégákat, akik velünk szeretnének fejlődni.